VB-EB
Négy magyar érem a thaiföldi nemzetek közötti sárkányhajó vb-n
Három ezüst- és egy bronzéremmel, valamint számos jó helyezéssel zártak a magyarok a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, amelynek a thaiföldi Pattaya adott otthont. Az eddigi legnagyobb és legmagasabb színvonalú vb-n a több mint 50 fős magyar küldöttség – elsősorban a juniorok jóvoltából – túlteljesítette az előzetes elvárásokat.
TovábbZáróünnepség és IDBF kongresszus
Az ötödik versenynapot követően, az estét egy pompás vacsora és táncos mulatság zárta, ahol a 31 ország sportolói, bírói és delegációi együtt ünnepelték meg az elmúlt hét fáradságos és eredményes munkáját. Hétfőn az IDBF Kongresszusára került sor.
TovábbJunior csapatunk megszerezte a harmadik ezüstérmét
A verseny utolsó napján az open legénységek 500 m-es futamaiért szurkolhattunk. Korán érkezett a magyar csapat a pályára, hiszen a reggel az előfutamokról szólt, ahol a junkor, premier, és a senior legénység is érdekelt volt.
TovábbEzüstérem a 200 m-es versenynapon
A szombati napon a teljes magyar legénység megmérettette magát a 200 m-es számokban. A reggelt a Senior B mix csapata inditotta, amely nagy versenyben, mindössze 2 tizeddel maradt el a dobogót érő harmadik helytől. E korosztály open legénysége pedig hatalmas küzdelmek után, a kisdöntőben első helyen ért célba.
TovábbA világbajnokság hatmadik napján a Senior B vegyes legénység képviselte hazánkat
A junior és a premier csapatnak pihenő napja volt. A magyar legénység előfutamában második helyezést szerzett, így a reményfutamban vívta ki a döntőbe kerülés jogát.
TovábbA tegnapi lenyűgöző megnyitó ünnepséget követően lezajlott a világbajnokság első napja, a 2000 méteres versenytáv
Kezdetét vette a 30 nemzet részvételével megrendezésre kerülő világbajnokság. Kitűnő helyezésekkel, 2 éremmel végeztek a magyar legénységek a mai, rendkívül izgalmas, üldözéses futamokon.
TovábbTűzijáték a magyar sárkányhajósok tiszteletére Tájföldön a Világbajnokságon
Kedden este zajlott a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokság megnyitóünnepsége. Az ünnepsegen a 3000 sportoló között az 54 magyar sportoló is részt vett. Mike Thomas, az IDBF elnöke beszédében kiemelte, hogy a nemzetek közötti világbajnokságok történetében a résztvevői csúcsot mostantól Tájföld jegyzi a klub világbajnokságok tekintetében pedig Magyarország, a fantasztikus, tavalyi szegedi világbajnokságával.
TovábbÉpségben kiérkezett a magyar válogatott a világbajnokság helyszínére és végrehajtotta felkészülését
A közel 24 órás utazás után épségben és hiánytalan felszereléssel megérkezett a magyar válogatott Pattayába, Tájföldre. A minél előbbi akklimatizálódás érdekében szárazföldi átmozgató edzéseket tartottak és már 2 alkalommal kieveztek a vízre így versenykörülmények között volt lehetőségük készülni a rájuk váró megmérettetésre.
TovábbÖtven magyar sárkányhajós utazik a thaiföldi vb-re
Augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságnak, amelyen a nagy távolság és a költséges utazás ellenére három korosztályban mintegy ötven magyar indul. A várhatóan ázsiai dominanciát hozó thaiföldi vb-n a jó helyezések mellett éremben is bízik Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetség alelnökeként azon is dolgozik, hogy legyen elegendő víz a verseny megrendezéséhez.
TovábbA sportdiplomácia is csúcsra járt az Európa - bajnokság idején
A nagy világversenyek alkalmával a színfalak mögött zajló sportdiplomáciai tevékenység, sok esetben legalább olyan erős mint a nemzetek, klubok között a vizen kialakuló kűzdelem. A szövetség elnökét Járosi Pétert kérdeztük az aktuális sárkányhajó sportdiplómáciai helyzetről, aki az európai és a világszövetség alelnöke is, és európai tisztségében, a sevillai kongresszus alkalmával erősítették meg.
TovábbSimi 2024
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk