Záróünnepség és IDBF kongresszus
Záróünnepség és IDBF kongresszus
Az ötödik versenynapot követően, az estét egy pompás vacsora és táncos mulatság zárta, ahol a 31 ország sportolói, bírói és delegációi együtt ünnepelték meg az elmúlt hét fáradságos és eredményes munkáját. Hétfőn az IDBF Kongresszusára került sor.
Az ünnepséget megelőzően a magyar csapat vezetői, megtartották a hazautazás előtti utolsó csapatgyűlést, ahol értékelték az eredményeket, és köszönetet mondtak a sportolóknak.
IDBF megtartotta soron következő kongresszusát, ahol 36 nemzet képviseltette magát. Magyarországot Járosi Péter a szövetség elnöke, az IDBF alelnöke, illetve Schnaider Báthory Csenge általános elnökhelyettes, valamint Török Réka képviselte.
Sok napirendi pont szerepelt az ülésen, amelyek közül talán az elnökválasztás volt az egyik legizgalmasabb. De különlegessé tette az ülést, hogy Stephan Fox az AIMS elnöke, a GAIFS Alelnöke, jelenlétével megtisztelte az ülést, és mint egy félórás előadást is tartott, amelyben hangsúlyozta a sárkányhajósport fontosságát, és gratulált az eddig elvégzett munkához, valamint a csodálatos nagy létszámú világversenyekhez, melyeket az IDBF szervez.
Az IDBF elnökének - nagy többséggel - választották újabb négy évre Mike Thomast, valamint a sport fejlesztésének érdekében több szabályváltoztatást - köztük sok magyar javaslatot is - elfogadott a kongresszus.
További hírek
10.

2025 sárkányhajós nyitánya Szarvason
Az elmúlt hétvégén szombaton hét kategóriában hirdettek győztest a 11. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokságon Szarvason. Kiváló hangulat, jó szervezés, nagy és látványos küzdelmek színtere volt a Szent Klára Gyógyfürdő.
Tovább13.

A sárkányok évét követően a kígyó évében ismét Szarvason szervezzük a Medencés Magyar Bajnokságot
A január 25.-én megrendezésre kerülő senior válogatott felmérést követően, február 8.-án Szarvason kerül megrendezésre a 11. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság. A szarvasi Körös Dragon SE és a Magyar Sárkányhajó Szövetség közős szervezésében megvalósuló versenyre már lehet nevezni. A bajnokság kiváló alkalom az évkezdéshez, a sportos talákozásokhoz. A szervezők szeretettel várnak minden legénységet és szurkolót.
Tovább24.

2024 - 2025
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk