A sportdiplomácia is csúcsra járt az Európa - bajnokság idején
A sportdiplomácia is csúcsra járt az Európa - bajnokság idején
A nagy világversenyek alkalmával a színfalak mögött zajló sportdiplomáciai tevékenység, sok esetben legalább olyan erős mint a nemzetek, klubok között a vizen kialakuló kűzdelem. A szövetség elnökét Járosi Pétert kérdeztük az aktuális sárkányhajó sportdiplómáciai helyzetről, aki az európai és a világszövetség alelnöke is, és európai tisztségében, a sevillai kongresszus alkalmával erősítették meg.
Az elnök úr elmondta, hogy az idei év különleges, hiszen Európában négy új alelnököt választottak, míg alig egy hónap múlva Thaiföldön a világbajnokságot követően választják meg négy évre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség új elnökét. A sevillai verseny sportdiplomáciai szempontból a választásokról szólt. Persze - én mind e mellett - ilyenkor megragadom az alkalmat, arra, hogy a jelenlévő nemzetek képviselőivel tárgyalásokat folytassak. Tizenöt megbeszélést folytattam, többek között a német, ukrán, cseh, orosz, angol vezetőkkel, és volt alkalmam a kínai kapcsolatainkat is erősíteni. A magyar sárkányhajósport teljesítményét sokan elismerik, tekintélyünk van, nem győzzük fogadni azt a sok szeretet amit kapunk az általunk rendezett világversenyek elismeréseként. Nagy igazság, hogy a sport igazi országmarketing, hiszen Magyarországot sokan ismerték, ismerik meg a sportágunk által, elég csak a tavalyi általunk rendezett világbajnokság 6200 fős rekordlétszámára gondolni. Elmondhatom, öröm magyarnak lenni a világban, példaként tekintenek ránk!
További hírek
10.

2025 sárkányhajós nyitánya Szarvason
Az elmúlt hétvégén szombaton hét kategóriában hirdettek győztest a 11. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokságon Szarvason. Kiváló hangulat, jó szervezés, nagy és látványos küzdelmek színtere volt a Szent Klára Gyógyfürdő.
Tovább13.

A sárkányok évét követően a kígyó évében ismét Szarvason szervezzük a Medencés Magyar Bajnokságot
A január 25.-én megrendezésre kerülő senior válogatott felmérést követően, február 8.-án Szarvason kerül megrendezésre a 11. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság. A szarvasi Körös Dragon SE és a Magyar Sárkányhajó Szövetség közős szervezésében megvalósuló versenyre már lehet nevezni. A bajnokság kiváló alkalom az évkezdéshez, a sportos talákozásokhoz. A szervezők szeretettel várnak minden legénységet és szurkolót.
Tovább24.

2024 - 2025
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk