A Magyar Sárkányhajó Szövetség,
a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) teljes jogú tagja és
mint ilyen az IDBF által elismert szervezet,
mely Magyarországon a sárkányhajózást irányítja.
Rólunk
A Magyar Sárkányhajó Szövetség 1998 óta irányítja Magyarországon a sárkányhajó sportot. Kidolgozta a versenyszabályzatát, versenybíró és edzőképzését. 2008 óta sportági szakszövetségként működik. Összefogja a sárkányhajózással foglalkozó egyesületeket és szabadidős csapatokat, közösségeket. Szakmai munkájukat egységesíti, érdekeiket képviseli. 2018 júliusában a szövetség rendezte a világ legnagyobb sárkányhajós világversenyét a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságot, Szegeden, ahol minden idők legnagyobb versenyzői létszáma, 6200 sportoló vett részt.
Bővebben
Hírek
OUTRIGGER SÁRKÁNYHAJÓ MAGYAR BAJNOKSÁG
Vasárnap zárult a kétnapos outrigger sárkányhajó bajnokság, amelynek idén Dombori adott otthont. A két napos bajnokság mindkét napján 150 méteres és 1500 méteres futamok kerültek megrendezésre. A szombati napon a premierek, az U24-es és az U18-as korosztály versenyzői eveztek pályára, akik többnyire békés időjárási körülmények között mérkőztek meg és nagyon fegyelmezetten álltak rajthoz. Vasárnap a szenior sportolók mérték össze tudásukat, akik az egész napos eső ellenére tisztességgel helyt álltak és keményen végig versenyezték a napot.
TovábbTisztújítás a 25 éves Magyar Sárkányhajó Szövetségnél
Az elmúlt hétvégén Baján tartotta a Magyar Sárkányhajó Szövetség, az éves Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. Újabb négy évre a szövetség elnökének választották Járosi Pétert, aki immár 20 éve, 2003 óta tölt be vezető pozíciót a sárkányhajó sport magyarországi irányító szervezetében.
TovábbElkezdődött a nyíltvizi sárkányhajó szezon Baján
Az elmúlt hétvégén szombaton Baján került megrendezésre a Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokság. Az idén 25 éves Magyar sárkányhajó Szövetség, 12. alkalommal szervezte meg 15 éves Sugo Sárkányhajó Clubbal együttműködésben a bajnokságot. Különböző kategóriákban, 4 és 8 km-en versenyeztek a legénységek.
TovábbSimi 2023
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2023. augusztus 7 - 13 között Pattayaban, Thaiföldön a 16. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, 2023. szeptember 7 - 10. között Ravennában, Olaszországban a 19. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk
Események
A Magyar Sárkányhajó Szövetség az év során – hazánkban - több mint húsz versenyt, eseményt szervez és rendez, vagy szakmailag támogatja a sárkányhajó versenyek megvalósulását. Továbbá Európa – bajnokságon és Világbajnokságon indítja klubjait és a nemzeti válogatottat. Több versenyünk is nemzetközi, nyitott külföldi sportcsapatok számára is, ilyen a Győri és a Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál illetve az összes Sárkányhajó Magyar Bajnokság. Szeretettel várunk mindenkit az eseményekre!

9. 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság, 200 méteres versenyszámok
Fadd-Dombori, 2023.06.10.
Tovább